Utolsó módosítás:
Új képek vannak a galériában...!
Család, gyermekek, tervek
1996-ban ismerkedtem meg feleségemmel, Ildikóval az újfehértói Tornádó diszkóban. Akkoriban barátaimmal felügyeltük a hely biztonságát. 6 éves együttjárás után házasodtunk össze. Én Debrecenből költöztem Újfehértóra, ahol máig élünk családunkkal.
Két gyermekünk született, 2002-ben lányunk Seron és 2004 januárjában fiúnk Zétény. Seron igazi nő, teljesen a mamájára hasonlít szokásaiban, viselkedésében egyaránt. Manikűrkészlet, tükör, a mama cipője érdekli. Szeret divatolni, imádnivaló kis hölgy.
Zétény viszont teljesen az apja, mindketten a mi szokásainkat vették fel, azt szeretik enni amit mi, Zétény még úgy is alszik mint én. Még a mozdulataik is a mieinkre hasonlítanak, fantasztikus érzés amikor magamra ismerek egy-egy gesztusban.
Zétény vasgyúró. Alig 2-3 éves, de rááll a futópadra és élvezi, ahogyan hajtja. Nagyokat kacag, amikor megáll és a pad ledobja. Persze csak óvatosan engedjük az eszközre, hiszen féltjük, de minek! Érdekli a thai boksz! Még születése előtt vásároltam egy mini szerelést Thaiföldön, nagyon büszkén kihúzza magát, amikor magára öltheti. Elkísér edzésre is, egyáltaán nem fél, pedig edzéseink nem az óvatos simogatásról szólnak.
Seron imád táncolni. Újfehértón lévő edzőtermemben gyakran megfordul az Y2K táncegyüttes, velük táncol. Gyakran megdícsérik, a kislány igazán élvezi a táncot. Szeretném, ha később teniszezne. Néhány ismerősöm talán szívesen tanítgatná, ha megkérném őket. Persze mindenekelőtt Seronnak kell kedvét lelnie ebben a szép sportágban.
Mint általában a gyerekek, nagyon szeretik az állatokat. Az állatpark mellett az élményfürdő a másik slágerprogram. Mindketten vidáman locsolják a vizet a medencében.
Egyik kedvenc időtöltésük a quadverseny. Mindkét gyermeknek külön akkumulátoros autója van, s az udvaron hatalmas derbik történnek amikor belelendülnek. Zétény még féloldalasan ül a gépén, hogy elérje a gázpedált, de ha eléri, tövig tapossa! Ezek az elektromos motorok viszonylag gyorsak!
Nagyszerű látvány, ahogyan két kicsi palánta köröz az udvaron egymást előzgetve. Nem igazán féltem őket. Természetesen óvatosságra intjük őket, de hát valamikor mi is ilyenek voltunk!